Gyakorlatilag minden tudunk a kereskedelemről…
A Tesco Akadémia Képzési és Fejlesztési Kft. 2012-ben azért alakult meg, hogy Magyarország legnagyobb kereskedelmi szereplőjének szervezzen képzéseket.
Azóta rengeteg változáson mentünk keresztül, míg végül 2021-ben eljutottunk odáig, hogy lehetőségünk nyílt felnőttképzési szolgáltatásunkat kiterjeszteni és a jövőben szakmai tudásunkat és tapasztalatainkat most már nemcsak kollégáinkkal tudjuk megosztani, hanem magánszemélyek és más cégek számára is fejlődési lehetőséget biztosíthatunk.


A szakképzéses tanulók foglalkoztatása tekintetében két fő partnerünk a TESCO-Global Áruházak Zrt. és a TESCO-BST Üzleti és Technológiai Szolgáltatások Zrt., akikkel évek óta közösen valósítjuk meg elképzeléseinket.
Kis társaságként, de mindig nagy odaadással haladunk céljaink felé. Ez segíti elő, hogy képesek legyünk lépést tartani a társadalmi, technikai és gazdasági változásokkal, miközben a generációs különbségekre is egyre nagyobb figyelmet fordítunk.
Hiszünk benne, hogy a tanulás lehetőségét mindenki számára, minden körülmények között elérhetővé kell tenni.
Ezt követtük a 2020-as évben kialakult válsághelyzetben is, hiszen nem engedtük el tanulóink és a felnőttképzésben résztvevőink kezét, hanem egy olyan felületet teremtettünk, amellyel biztosítottuk az oktatásuk online térbe történő áthelyezését.
Elköteleződésünk az elérhető és színvonalas képzési szolgáltatások mellett egyúttal társadalmi felelősségvállalásunkat is tükrözi, hiszen ez a közös jövőnk záloga.
Amire büszkék vagyunk
Partner intézmények

Don Bosco Iskola

Acsády Ignácz Szakiskola

SZÁMALK – Szalézi
