Milyen kapcsolatod van a joggal? – tettük fel néhány tanulónknak a kérdést.

„Már annyi idősek vagyunk és büntethetőek.”

„Vannak szabályok, amit be kell tartani.”

„A házirend a suliban!”

…a tanulói munkaszerződés megvitatásakor megtörtént a ráeszmélés, igen, ez is a témához kapcsolódik…

További részletek: https://jogger.hu/

2021 nyarán ismerkedtünk meg a JOGGER alapítóival, akiknek célja, hogy bemutassák a középiskolásoknak a jogot, hogy felismerjék annak mindennapi jelenlétét az életükben és a jogot barátukká téve használni is tudják azt. Felismerték, hogy eddig ez a feladat a teljesen a pedagógusokra hárult. Azokra a pedagógusokra, akik munkájukat a legnagyobb lelkiismerettel végzik, de jogi képzettség és különösen gyakorlat hiányában a jogot éppúgy laikusként élik meg, mint azok a fiatalok, akiknek azt a tantervben megjelöltek szerint át kell adniuk és akiktől számon is kell kérniük.

A találkozást követően mi is egyből elkezdtük érezni a súlyát annak, hogy van 750 tanulónk, akik a saját középiskolájukban nem biztos, hogy elegendő információhoz jutnak a témában. Mi pedig nem csak szakmai ismeretek átadásával szeretnénk őket támogatni, hanem a felnőtt életük felelős elkezdésében is.

Az első közös PILOT projektünk keretében 6 áruház 90 tanulóját vontuk be. A tanulók feladta az e-learning platformunkon a JOGGER program bevezető tananyagának elvégzése volt, a legeredményesebb áruház diákjai egy Tesco Akadémia ajándékcsomag mellett egy IGAZI PINGVIN örökbefogadói lehetnek, illetve egy személyes oktatáson is részt vehetnek a JOGGER-ekkel.

A makói diákok annyira lelkesen vágtak bele, hogy mind  a 23 tanuló elvégezte a kurzust, így Ők lettek a program nyertesei, ezzel együtt a szegedi állatkertben élő pápaszemes pingvin, Kowalski örökbefogadói, akit akár egy „osztálykirándulás” keretein belül meg is tudnak látogatni. 🙂

Alig várjuk a márciusi kontakt oktatási alkalmat és a jövőbeli további együttműködést! 🙂